Szabó Imola Julianna versei, akárcsak prózakötetei, olyan érzékletes, szokatlan képzettársításokban gazdag nyelven íródtak, amely arról árulkodott, hogy szerzőjük tehetsége elsősorban költői jellegű. Mintha egy kisgyermek érzékenységét és gondolkodásmódját sikerült volna átmentenie a felnőttkorba, amelyben nincsenek bejáratott, elkoptatott sémák, minden új és meglepő. Olyan rejtett kapcsolatokat és hasonlóságokat fedez fel a dolgok között, amelyeket a felnőttek elől eltakar a megszokás. Ugyanakkor a versekben beszélő „lírai én” érzelemvilága nagyon is érett felnőttre vall: fontos és súlyos dolgokról beszél, születésről és halálról, anyaságról, érzelmi kapcsolatokról, a költészet nagy témáiról, de sohasem elcsépelten vagy érzelgősen, hanem a világra rácsodálkozó, gyermeki szemlélettel, ugyanakkor érett, fájdalmas megértéssel.
Ábrázolásmódja visszafogott, idegen tőle minden harsányság, versei néhol japán rajzokra vagy fények és árnyak foltjaiból összeálló pasztellképekre emlékeztetnek, amelyekhez meg kell találnunk a megfelelő látószöget, hogy összeálljanak a titokzatos félhomályba burkolózó részletek.
Rakovszky Zsuzsa
(Jelenkor, 2019)
